Felhasználási Feltételek.

Tisztelt Látogató!

Ezen a honlapon erotikus szexpartner kereső képes és videós hirdetéseket tud feltölteni.


A belépéssel elfogadja az alábbi feltételeket.
A szolgáltatást csak saját felelősségére használhatja. Felelős a felhasználói nevével végrehajtott műveletekért, valamint az ezt védő jelszava biztonságban tartásáért. A szolgáltató a jelszó elfelejtése esetén kizárólag az "elfelejtett jelszó" funkcióval ad lehetőséget annak pótlására. Az elfelejtett jelszó pótlásához szükséges a regisztrációnál megadott emailcím ismerete.

Tilos mások számára zavaró, zavart keltő hirdetést feladni, valamint különböző termékeket hirdetni. A közízlésnek nem megfelelő hirdetések elhelyezése nem engedélyezett. A warez és bűncselekménybe ütköző hirdetések, valamint spam jellegű, egymás után feladott vagy többszörösen, duplikáltan feladott hirdetések feladása nem megengedett - azonnal töröljük. Egyéb termékek hirdetése külön megállapodás alapján megengedett, Pl. banner formájában.
A Sexpartner Hirdetés üzemeltetője a rendszer használatából adódó bármilyen jogsértésért (tekintettel a szellemi tulajdonjogokra is) semmilyen felelősséget nem vállal és nem vonható érte felelősségre. Kérjük, hogy hirdetését az oldalunkat használó internetezők közös érdekének megfelelően a fentebb leírt szempontok figyelembevételével adja fel!
Az apróhirdetést feladó 3. személynek okozott károkozás, illetve a feladott hirdetés által megvalósított bűncselekmény esetén az üzemeltető minden tőle telhető segítséget megad az ez ügyben eljáró hatóságoknak a jogsértő személy személyazonosságának megállapítása céljából ill. felelősségre vonása iránt.

Fontos!!!

Minőségi szexpartner kereső oldalt szeretnénk létre hozni és üzemeltetni, de ennek elengedhetetlen feltétele az, hogy megfelelő képekkel és szöveggel adjon fel hirdetéseket.

Amennyiben hirdetést ad fel, úgy a regisztrálást követően az adatlapját kötelezően ki kell töltenie és a Fotógalériába min. négy képet elhelyezni, mivel ez is része a hirdetési oldalnak.
A hirdetés feladásakor kötelező feltölteni egy jó minőségű fotót és normális, több mondatos bemutatkozó szöveget.

Az duplikált, helytelen kategóriába tett, gyűlöletet szító, politikai, törvénysértő hirdetéseket, bejegyzéseket azonnal töröljük.

Hirdetés feladás feltételeI:

A feladást követően a max. 5db hirdetése azonnal megjelenik 60 napon keresztül, majd a lejárat előtt kapni fog egy email-t, amiben rendelkezhet a hirdetése további megjelenéséről.
Hirdetését törölni, módosítani a következők szerint tudja:
Bejelentkezik a felhasználónevével, jelszavával>
Rákattint a "Hirdetéseim" menügombra>
Ott találja az összes feladott hirdetését és mindegyik alatt a "Töröl" vagy "Módosít" opciót.

Jogi nyilatkozat


Tilos írásban, képekben vagy hangrögzítőn illetve más berendezés útján szexuális szolgáltatást felajánlani, hirdetni vagy ilyen cselekményben közreműködni!


1999. évi LXXV. törvény " a szervezett bűnözés, valamint az azzal összefüggő egyes jelenségek elleni fellépés szabályairól és az ehhez kapcsolódó törvénymódosításokról "

11. § Tilos írásban, kép- vagy hangrögzítő, illetve más berendezés útján szexuális szolgáltatást felajánlani, azt hirdetni vagy ilyen cselekményekben közreműködni.

145. § (1) Aki a külön jogszabályban meghatározott tilalmat megszegve szexuális szolgáltatást írásban, kép- vagy hangrögzítés, illetőleg más berendezés útján felkínál, reklámoz vagy az ilyen cselekményben közreműködik, százezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott szabálysértés miatt az eljárás a rendőrség hatáskörébe tartozik.

Ezen jogszabályok betartása mindenkire kötelező!

A fenti jogszabályok értelmében az oldalunkon elhelyezett hirdetések kizárólag partneri és nem üzleti jellegűek lehetnek, vagyis a honlapon szereplő személyek kizárólag alkalmi szexpartnert keresnek, nem szexuális szolgáltatást hirdetnek!. A szerkesztőség semmiféle felelősséget nem vállal a szabályokkal ellentétes esetlegesen megjelenő hirdetésekkel kapcsolatban! Bárminemű későbbi, fentiekre utaló viselkedés kizárólag a hirdetők önálló döntésén alapulnak és az oldalunkkal nincsenek összefüggésben! A hirdetésekkel kapcsolatos minden jogi felelősség a feladót, illetve a hirdetőt terheli, mely személyek minden esetben 18. életévüket betöltött, felnőtt emberek!!